1990: Megalakul a Tiszakécskei Lovasegyesület.

1992-93: a Kerekegyházi Lovas Klubbal együtt a Tisza-kanyarban maratonpálya építése, ami országos- és nemzetközi versenyeknek ad helyet.

Ebben az időben az egyesület Rozsinszki László és Erős József elnökletével működik.

1996: A Tiszakécskei Lovasegyesület az I. Lovas Világtalálkozó szervezői közé tartozik.

1997: A Lázár testvérek, Vilmos és Zoltán, valamint Nyúl Zoltán világbajnokságra való felkészülésének a Tiszakécskei Lovasegyesület ad otthont.

1999: A Kecskeméten megrendezett Kettesfogathajtó Világbajnokságra a német és francia csapat is Tiszakécskén készül fel.

2004: Néhány év kihagyás után újra folyamatosan működik egyesületünk Kiss Zoltán
– 1984-1992 fogathajtásban válogatott kerettag - vezetésével.


Ettől kezdve minden évben megrendezzük a tavaszi, és őszi Határjárást, mely során a természetet kedvelők egyesületünk tagjainak fogatain ismerkedhetnek környékünk szépségeivel.

2005: A Szarvason megrendezett III. Lovas Világtalálkozón 10 fogatból álló karusszelt mutat nak be egyesületünk tagjai. Ez a látványos, zenére koreografált szinkronhajtás az országban egyedülálló produkció.

Valamint ezen az eseményen a Bács-Kiskun megyei csapat tagjaiként fogathajtóink kiemelkedő eredményt, 3. helyezést érnek el. Ehhez a sikerhez hozzájárult a tatárszentgyörgyi Mészáros család, valamint Karai Antal puszta ötös bemutatója, és puszta nyolcas fogata.

2007: A kunszentmártoni Lovasegyesület meghívására Kunszentmárton várossá nyilvánításának 200. évfordulóját ünneplő rendezvényen közel 20 hintóval veszünk részt: tiszakécskei fogat viszi az ünnepségre hozott koronázási jelvényeket, valamint egyesületünk tagjainak hintóin érkeznek az ünnepségre a díszvendégek.

A Tiszakécskei Lovasegyesület bázisa, a Lovaspálya újabb létesítménnyel gazdagodik: elkészül a közel 300 fő befogadására képes külső építmény, melyhez az egyesület anyagi erején kívül szükség volt Tiszakécske Város Önkormányzata, valamint szponzoraink anyagi támogatására, és egyesületünk tagságának „kétkezi” segítségére.

2009. június: a Zánkán megrendezésre kerülő V. Nemzeti Lovas Fesztiválon az ország minden tájegysége, valamennyi megyéje bemutatkozik A Bács-Kiskun megyei Bandérium tagjaként egyesületünk bemutatóját a szakmai zsűri a 3. hellyel jutalmazza, a 12 fogatos karussszel bemutatónk pedig különdíjat kap.

2009. augusztus: egyesületünk meghívást kap a kecskeméti XIII. Kettesfogathajtó Világbajnokság záróünnepségére, ahol a 12 fogatos karussszel produkciónkkal világbajnoksághoz méltó módon mutatjuk be azt a hajtók és a lovak közötti összhangot, a fegyelmezett munkát, amely mindig jellemzője volt a magyar lovassportnak.
Az egyesület tagjai itt ismét bebizonyították, hogy kitartással, hittel, csapatmunkával olyan kiemelkedő teljesítményre képesek, mint ezen a vasárnapon, amikor a kecskeméti Széktói Stadion tízezres nézőserege negyedórás vastapssal kísérte a 12 fogat bemutatóját.

Egyesületünk tagsága közel 100 fő. Tagjaink egy része lovakkal, fogatokkal rendelkezik, munkájuk mellett amatőr sportolóként eredményes résztvevői területi és országos szintű fogathajtó versenyeknek, valamint különböző lovasbemutatók, szüreti felvonulások, esküvők értékes színfoltjai.


Tagságunk másik fele a lovak, a lovassport szeretetével megáldott ember, akik munkájukkal járulnak hozzá sporteseményeink, rendezvényeink sikereihez, egyesületünk működéséhez.
Ennek az összefogásnak az eredményeként városi rendezvényeink, a Kécskei Lovasnapok, a Kécskei Szüret, valamint a Lovasbál Tiszakécske legrangosabb sport-és kulturális eseményei közé tartoznak.


Célunk továbbra is a lovassportot szerető emberek összefogása, valamint a 19 éve megkezdett hagyományőrző tevékenységnek a folytatása, amely során országos szinten is kiemelkedő módon mutatjuk be szűkebb hazánk,  Bács-Kiskun megye, valamint Tiszakécske sok tekintetben egyedülálló kulturális és idegenforgalmi sajátosságait, lovas hagyományait.

© 2008 | Tiszakécskei Lovasegyesület | Minden jog fenntarva | created by Orange Monkeez 4free

ugrás a hírekre ugrás a hírekre